Koko Történetei

Egy saját történetet írok egy lányról és az ő furcsa életéről. Remélem tetszeni fog!!

4.rész - Szerelmes lettem!

Nagyon boldog voltam! Barbival is kibékültem. Szinte egész nap csak Gergővel beszélgettünk, mikor elindultunk haza még egy puszit is adott és megölelt. A következőnap is ilyen volt, nagyon örültem neki. Már két hete jártunk, de akkor teljesen más volt, nem hittem el amitt láttam. A szünetekbe Gergő csak Amandával beszélgetett mintha ott se lettem volna. Nagyon rossz volt, eggyik nap Gergő félre hívott és megkérdezte tőlem hogy én szeretem-e még, azt mondtam rá hogy igen. Ő erre azt válaszolta hogy szakítani akar velem és hogy ő nem akar megbántani ezért én szakítottam vele. Utána persze egyből Amandához ment és késöbb már az egész iskola azt fújta hogy Gergő és Amanda megint járnak. Nagyon rosszul esett és akkor jöttem rá hogy mennyire szeretem Gergőt. Otthon egész este csak sírtam, haragudtam Gergőre de szerettem. A következő napokban, hetekben és hónapokban egyetlen egy napom nem telt el úgy hogy Gergő nem szólt be nekem és csúfolt az idióta barátjával.

Ezalatt a 2-3 hónap alatt nem csak Gergő volt a baj hanem az eggyik barátnőm Violettáék elköltöztek és tartottunk neki egy búcsú bulit. Nagyon rossz volta abba belegondolni hogy talán soha nem találkuzunk egymással.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 2
Havi: 2
Össz.: 755

Látogatottság növelés
Oldal: 4.rész - Szerelmes lettem!
Koko Történetei - © 2008 - 2024 - kokotortenetei.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »